Menü

Egy kis futás is messzire vezet…

  A legújabb kutatási eredmények alapján mindössze napi 5-10 perc rendszeres futás is jelentősen csökkenti a halálozást. Az amerikai Iowa Egyetemen végzett vizsgálat tapasztalatai alapján a rendszeresen futók átlagosan 3 évvel élnek tovább, esetükben 30%-kal alacsonyabb összesített halálozással és 45%-kal alacsonyabb szív-érrendszeri halálozással lehet számolni a rendszeresen nem futó emberekhez képest.

A vizsgálatba 55 137 pácienst vontak be, akiket 15 éven keresztül követtek, amely alapján megállapítható, hogy a rendszeresen (de akár hetente kevesebb, mint 1 órát és lassan - 10 km/h sebesség alatt - is) futó emberek esetében jelentősen csökken a halálozás. A vizsgálat ugyanakkor meglepő eredményt is hozott, hiszen a kutatók azt állapították meg, hogy az ennél gyakoribb és nagyobb sebességű futás nem eredményez nagyobb „egészségügyi hasznot”, azaz nem csökkenti nagyobb mértékben a halálozást.

Ami kiemelten jó hír, hiszen a zsúfolt hétköznapokba az esetek többségében nagyon nehéz beilleszteni rendszeresen napi több órás sportolást, fizikai aktivitást.

Más kutatási eredmények alapján bizonyításra került, hogy a rendszeres fizikai aktivitás halálozást csökkentő hatása több tényezőből tevődik össze.

Így például egy több európai országból közel 380 000 ember bevonásával és 12,8 éves után követésével zajló vizsgálatban bizonyításra került, hogy a rendszeres fizikai aktivitás és életmód váltás hatására jelentősen csökkenthető volt, mind a légúti, mind a szív-érrendszeri mind pedig a daganatos eredetű halálozás, valamint a daganatos megbetegedések kialakulása is. 

 

További információk az egyénre szabott daganat megelőzési lehetőségekről:

http://onkomplex.hu/daganat-megelozes